Izomstimuláció

Sportol? Izomstimulációval több erőt, gyorsaságot, és nagyobb egészséget érhet el!     Az izomstimulátor készülék segítségével ezentúl sokkal jobb sporteredményeket érhet el, legyen akár amatőr, akár profi sportoló. Persze nem az edzések helyett, hanem mellette, mintegy kiegészítésként.   Gondolt már arra, hogy fájdalommentesen gyógyítsa négylábú pácienseit?    

Egy ilyen izomstimulátorral fejlesztheti a gyorsaságát, a reakciósebességét, az állóképességét, valamint növelheti az izomtömegét, és az izomteljesítményét is.

Ráadásul izomláz esetén is kiváló társ, hiszen gyorsíthatja vele az izomregenerációt, vagyis a metabolitok, például a tejsav kiürülését, de egy EMS készülék sportsérülés esetén is kisegíti.

 

Az elektromos izomstimuláció már bizonyított

Nincs oka az aggodalomra, mert az EMS eljárásnak ( lectric muscle stimulation) már több évtizedes múltja van. Pár éve pedig már nem csak a sportsérülések rehabilitációjakor használják az egyes intézmények, otthon is kitűnő eredménnyel vethető be. Hatalmas műszaki és szakmai tudáscsokor gyűlt össze mögötte, így épp itt az ideje komolyan vennünk sportolóként is.

Az is az EMS készülék mellett szól, hogy az általa kiváltott izom összehúzódás élettani hatása (az izom fejlődik, vastagodik, erősödik) ugyanolyan, mint az akaratlagos izom összehúzódásé.

Igen precízen lehet vele meghatározni a kontrakciót (összehúzódást), tehát ebből következik az, hogy hatékonyabb izommunka végzésére alkalmas.

 

Néhány tipp az EMS készülék használatához

Pocsék az állóképessége? Akkor a lassú izomrostjait kezelje, az impulzusok pedig legyenek alacsony frekvenciájúak.

Ha izomerő növelés a cél, akkor a fehér rostok kezelése legyen a fő irány, mégpedig magas frekvenciákkal.

Finomhangolásra tökéletes, és már néhány edzést követően is látni fogja az eredményeket, hiszen 5-10 %-os javulást érhet el vele haladóként is.

 

 

A technológia alkalmazásának menete:

 

  1. Kezdjen izomregenerációval 

 

  1. Fejlessze az izmok speciális képességeit

 

Úszók esetében is elkel: felturbózható vele a tolóerő, a kitartás, az erő-gyorsaság, a hát-, és karizmok állóképessége.

 

Futók is hasznát veszik: növelhető vele az állóképesség, és a lábizomzat ereje (fokozható a futás sebessége, a gyors erő fejlesztése, a kitartás).

 

Kerékpárosok -növelje az állóképességét speciális, izomrost specifikus programokkal, és használja bátran az izomregenerációs programokat is. Különösen ajánlottak az “Erőfejlesztés” vagy “Hipertrófia” programok, melyekkel akár az egész combizmot, de egy izomköteget is fejleszthet.

 

Gyengék az izmai? Végezzen erősítést EMS készülékkel! Akkor is használhatja, ha épp pihentetni kell a végtagot, hiszen nem terheli meg az izmokat.

 

Ám jegyezze meg: az izomstimuláció csak akkor működik, ha az edzésprogram szerves része.

 

 

  1. Ha pedig megsérült, vagy fájdalmai vannak, aknázza ki a rehabilitációs funkciókat

 

 

Ezért működik: az izomstimuláció hatására hő termelődik, ami felgyorsítja az adott terület vérkeringését, és ezáltal segíti a salakanyagok eltávolítását, valamint támogatja a tápanyagok sérült részre való mielőbbi szállítását. Izomgörcs, izommerevség megelőzésére, kezelésére is alkalmas.

 

 

Az EMS készülék hasznos lehet a következő sérüléseknél

 

  • keresztszalag szakadás esetén a rehabilitációban – segít gyorsan és hatékonyan visszaállítani az izomerőt

 

Ebben az esetben a pótolt szalag védelme érdekében előbb csak feszíteni szabad az izmot, majd sor kerülhet a különböző feladatok (fekvő, nyújtott lábbal végzett gyakorlatok, később ülésből felállás, illetve a guggolás) végzésére is.

 

  • Achilles-ín gyulladása (ez főként futók esetében gyakori)

 

 

Akár bemelegítésre is használhatja, hogy megelőzze a sérüléseket. Az EMS készülék felkészíti a hideg, és merev izmokat, szalagokat a sporttevékenységre.

 

Adjon Ön is új értéket a sportpályafutásához, fokozza a képességeit, és aknázza ki az EMS készülék előnyeit!

 

Elektroterápiás készülékeinket az alábbi linken találja.

Betöltés..

Az alábbi terméket sikeresen hozzáadtad a kosaradhoz: