Mágnesterápia csontritkulás

Mágnesterápiával a csontritkulás ellen – ne engedjen a fájdalomnak! Az idő múlásával egyre inkább úgy érezzük magunkat, mintha kicseréltek volna minket – de nem mindig jó értelemben. Így járunk akkor is, amikor azt vesszük észre, hogy félünk az eleséstől, vagy attól, hogy véletlenül beütjük valaminket, mert sokkal könnyebben törnek el a csontjaink. Ez nem más, mint a rettegett csontritkulás jele – de van egy jó hírünk! A tünetek csökkenthetők!

Ha Önnel még nem is fordult elő, de a családi vagy baráti körében biztosan tanúja volt már annak, hogy egy bizonyos kor fölött sokkal óvatosabbá váltak az emberek. Féltek attól, hogy elesnek, hiszen már nem tudtak szinte azonnal felpattanni a járdáról, vagy épp attól tartottak, hogy egyetlen esés, esetleg egy erősebb ütés következtében összetörhetik magukat.

 

Sajnos az aggodalmuk nem volt felesleges, főleg akkor nem, ha a háttérben csontritkulás húzódott meg. A fokozott védelem oka ugyanis az, hogy a csontok az idő múlásával vagy valamilyen más betegség hatására sokkal érzékenyebbé, azaz törékenyebbé válnak, így a beteg számára természetes lesz a kívülállók számára talán túlzottnak tűnő óvatoskodás.

 

A rettegett diagnózis: a csontritkulás

 

A csontritkulás, vagyis az oszteoporózis az a folyamat, melynek során a csontok mésztartalma, illetve ezáltal a tömege is csökken, így – ahogy a neve is utal rá – a csontok porózussá, üregessé, törékennyé válnak. Kevésbé lesznek védve a különböző fizikai behatásoktól, sokkal sérülékenyebbek és törékenyebbek lesznek a korábban tapasztaltaknál.

 

Persze maga a csontszövet és így a csonttömeg is az életkorral együtt változik, általában véve azt mondhatjuk, hogy kb. 25-35 éves korra éri el a teljes súlyát. Bár a csontszövetekben állandóan, életünk végéig zajlanak az építő, illetve lebontó folyamatok, egy bizonyos kor fölött már inkább a lebontó folyamatok kerülnek túlsúlyba: a sejtek ekkor már több csontszövetet bontanak le, mint amennyit építenek.

 

Ilyen esetekben beszélhetünk csontritkulásról, amire nézve egyébként a túlzott alkoholfogyasztás, az ásványi anyagok és a vitaminok hiánya pedig további kockázati tényezőket jelentenek.

 

Maga a csontritkulás pedig igencsak negatív hatással lehet az ember életminőségére, hiszen a spontán csonttörés kockázata jelentősen leszűkíti a különböző mozgásformák biztonságos művelését. A csontritkulásban szenvedők számára már egy séta is nagy veszélyekkel járhat.

 

A csontritkulás tünetei és fajtái

 

A csontritkulásnak a fájdalmon kívül egyetlen biztos tünete van: a folyamatos, illetve spontán csonttörés. Ez főként a hölgyek esetében tapasztalható meg, ugyanis a klimaxot követően nem ritkán combnyaktörést szenvednek, ami általában a csontritkulás számlájára írható. De nem megy ritkaságszámba a csigolya- és csuklótörés sem.

 

Később pedig, ahogy dolgozik tovább a betegség a szervezetben, olyan tünetek társulhatnak még emellé, mint légzési-, valamint emésztési panaszok, illetve a hátfájás. Utóbbinak főként a csigolyatörés lehet az oka, mivel ezek hatására csökken a testmagasság, és némileg előre hajlik majd a gerinc is. Ez pedig egyfajta prést hoz létre a mellkas és a has között.

 

Mindenesetre megkülönböztetjük egymástól az elsődleges és a másodlagos oszteoporózist. Előbbi eset a természetes folyamatot, azaz az időskori csontritkulást takarja, ami a kornak köszönhetően következik be, nem pedig valami betegség – például tejfehérje- vagy tejcukorérzékenység – hatására, mint a másodlagos csontritkulásnál.

 

A megelőzés és a kármentés: egészséges életmód és mágnesterápia

 

Ahhoz, hogy feltartóztathassuk ezt a kérlelhetetlen folyamatot – talán nem meglepő módon –, egészséges életmódra van szükség. Rendszeres testmozgásra, az izmok-csontok folyamatos mozgásban tartására. Emellett nem mehetünk el szó nélkül a fehérjében és kalciumban gazdag táplálkozás mellett sem, hiszen ezek az anyagok építik fel, illetve táplálják a csontokat.  

 

Azonban, ha már megtörtént a baj, mágnesterápiával enyhítheti is a tüneteket, hiszen a sérült szövetek regenerálása a terápia egyik legnagyobb erőssége. Az alacsony és a magas frekvenciák keltette mágneses mezők terápiás alkalmazása ugyanis fokozza a sejtek anyagcsere folyamatait, és segíti azokat a felszívódási folyamatokat, amik a csontot építik.

 

Ezzel gyorsítja a kalcium és a fehérjék, illetve a többi szükséges ásványi anyag beépülését csontokba, amik növelik a csontsűrűséget – vagyis strapabíróbbá teszik a csontokat a fizikai behatásokkal szemben.

 

Mi ezeket a mágnesterápiás készülékeket ajánljuk:

Betöltés..

Az alábbi terméket sikeresen hozzáadtad a kosaradhoz: